BEMUTATKOZÁS

Az Alimentis Kft. több mint 15 éve nyújt átfogó szakértői szolgáltatásokat az élelmiszeripar területén. Vállalkozásunk tevékenységi körét úgy építettük fel, hogy széles körű és hosszú távú támogatást tudjunk biztosítani azoknak a vállalatoknak és szervezeteknek, akik tovább szeretnék fejleszteni tevékenységüket. Ennek köszönhetően ügyfeleinkkel stratégiai partnerként működünk együtt. Partnereink köre kiterjed számos hazai és nemzetközi élelmiszervállalkozásra, szakmai szervezetre, közigazgatási és felsőoktatási intézményre. 

Vállalkozásunk erejét szakembereink adják, akik többségükben mérnökök, de közgazdasági, jogi, társadalomtudományi és kommunikációs szaktudással is rendelkezünk. Csapatunk nemzetközi projekttapasztalatokkal bír, így a pályázatok megírásában és menedzsmentjében egyaránt jártasak vagyunk a vállalati és tudományos KFI területén. Vállalkozásunk számára kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy a közös munka során mindvégig szem előtt tartsuk a kommunikációt, amelyben jelentős tudás gyűlt össze nálunk az elmúlt másfél évtizedben.

Tevékenységi körök

success

Fogyasztói
kutatások

success

Pályázati
projektek

success

Mérnöki és jogi
szolgáltatások

success

Kommunikáció és rendezvények

Tevékenységi körök

Fogyasztói kutatások

Vállalkozásunk a kezdetek óta foglalkozik fogyasztói kutatásokkal, amelynek minden szegletében gyakorlatot szereztünk és folyamatosan keressük az újabb innovatív megoldásokat is. Egyrészt foglalkozunk kvantitatív, tehát nagy elemszámú felmérésekkel, amelyek igény esetén reprezentálják a teljes felnőtt korú magyar lakosságot, vagy az adott partnerünk számára potenciális célcsoportot jelentő vásárlói réteget.  A nagy elemszámú kutatások végrehajtását személyes kérdőíves megkérdezéseken keresztül is vállaljuk, amelyet annak kihívásai miatt egyre kevesebb kutatócég kínál, azonban ez szolgáltatja a legmegbízhatóbb eredményeket, szemben az online vagy a telefonos megkérdezésekkel.

A nagy elemszámú felmérések mellett kvalitatív kutatásokkal is foglalkozunk, amely egy szűkebb fogyasztói csoport mély megismerésére irányul. A felméréseket átlátható, partnereink igényeinek megfelelő minőségbiztosítási rendszer mellett végezzük, az eredményeket pedig érthetően, a stratégiai szempontok figyelembevételével mutatjuk be. A kutatásokat az elejétől a végéig mi végezzük el a partnereinkkel együttműködve, amely magába foglalja a kutatási módszertan és a kutatási kérdések megtervezését, a szükséges nyomdai munkákat, a felmérés lebonyolítását, annak helyszínének biztosítását, az adatok rögzítését, elemzését és bemutatását.

Kutatásaink többek között választ adnak a stratégiaépítés alapköveinek számító kérdésekre: Kik ismerik a márkámat/termékemet? Mi a véleménye róla a vásárlóknak? Mennyit hajlandók fizetni érte a vásárlók? Milyen irányba érdemes tovább alakítanom a kínálatomat? Milyen értékesítési csatornákon keresztül érem el a vásárlókat? A válaszok birtokában tiszta képet kaphatunk a márkaismertségről, a fogyasztói attitűdökről, a fizetési hajlandóságról, a reklámok hatékonyságáról, a várható piaci fogadtatásról. Partnereink jellemzően az alábbi kutatási típusokat választják.

  • Nagy elemszámú kérdőíves vizsgálat (személyes/online/telefonos)
  • Fókuszcsoportos felmérések, mélyinterjúk
  • Próbavásárlások, polctükör felmérések
  • Érzékszervi kedveltségi vizsgálatok (kóstolók)

Pályázati projektek

Szakérői csapatunk széles körű nemzetközi pályázati tapasztalatokkal rendelkezik. A közvetlen Európai Uniós forrásból megvalósuló pályázatok közül dolgoztak már a LIFE és a H2020 keretprogramok mellett a COST, Interreg és ERA-NET programokon is.

A hazai pályázati források közül az Operatív Programok (GINOP, VEKOP, EFOP, VP), valamint az NKFIH kutatási pályázatainak területén is rendelkezünk gyakorlati tapasztalatokkal. A pályázati projektekkel kapcsolatban pályázatírói és projektmenedzsment feladatokat egyaránt vállalunk, de projekt partnerként is együtt tudunk működni hazai és nemzetközi pályázatokban egyaránt.

A „Fogyasztói kutatások az élelmiszerláncban” című NKFIH 2020-1.1.1-KKV START pályázati projekt 2022. október 31-én lezárult. Vállalkozásunk a fogyasztói kutatási szolgáltatásának módszertani fejlesztésén keresztül online adatfelvételi megoldások kidolgozásával, adatelemzési kapacitásainak bővítésével létrehozta online kérdőíves platformját, amelynek elérhetősége: www.kerdoivkitoltes.hu

Sajtóközlemény

Mérnöki és jogi szolgáltatások

Szakértői csapatunk legtöbb tagja mérnök végzettséggel rendelkezik. Jellemzően élelmiszermérnök és élelmiszerbiztonsági- és minőségügyi mérnök munkatársaink változatos szakterületeken szereztek specializált tapasztalatokat. Van köztünk agrármérnök és vegyészmérnök is, tudományos fokozattal rendelkező szakember és PhD tanulmányokat folytató fiatal kutatók.

  • A mérnöki területen túlmenően jogi, közgazdasági, társadalomtudományi és kommunikációs szaktudásnak is birtokában vagyunk, így mérnöki szakértői szolgáltatások széles spektrumát tudjuk felkínálni.
  • Portfóliónk magába foglalja az elemzések, háttéranyagok és tanulmányok elkészítését, valamint élelmiszerjogi tanácsadást is. Erősségünk a nemzetközi és hazai piaci folyamatok vizsgálata és trendek előrejelzése.
  • Hozzáféréssel rendelkezünk számos nemzetközi adatbázishoz, kapcsolataink pedig átölelik egész Európát, így a legösszetettebb elemzői munkákat is el tudjuk vállalni.
  • Különösen közel áll hozzánk a vállalati adatbázisokra alapozott elemzés (vásárlói adatbázisok, hűségkártya- adatbányászat, beszállítói kapcsolatok, vállalati pénzügyi-, és technológiai hatékonysági mutatók).
  • A háttéranyagok készítéséhez fogyasztói kutatásokat, vagy szakértői interjúkat is készítünk igény esetén, így minden információ rendelkezésére fog állni a döntéshozóknak ahhoz, hogy egy adott problémakörben megalapozott véleményt formálhassanak.
  • Munkánkat a legteljesebb diszkréció megtartásával végezzük. Az elmúlt években komoly tapasztalatot szereztünk az élelmiszerbiztonsági rendszerek kiépítésének és az élelmiszerpazarlás csökkentését elősegítő mérnöki megoldások (például biogáz termelés) területén is.

Kommunikáció és rendezvények

Ha van „mit” kommunikálni, mi segítünk a „hogyant” illetően. Természetesen nem csak ötleteket adunk, de partnereink és  médiakapcsolataink révén segítünk a kommunikációs kampány költséghatékony kivitelezésében és nyomon követésében is.  Sajtókapcsolataink révén segítünk, ha hírekre van szüksége, vagy ha be akar kerülni a hírekbe. Hiszünk abban, hogy ha rendszeresen érdekes és pozitív tartalmú híreket tudunk nyilvánosságra hozni egy vállalatról vagy intézményről, akkor megspórolható a fizetett felületek egy része, így erre a területre specializálódtunk. E módszer hatékonyan egészítheti ki a többi kommunikációs eszközt, amelyek terén szintén segítséget nyújtunk, akár márkaépítésről, reklámról, eladáshelyi marketingről, értékesítés-ösztönzésről vagy csomagolásról van szó. Naprakész tapasztalatokkal rendelkezünk az online marketing területén (keresésoptimalizálás, közösségi média, influencer-marketing).

Sajnos vannak olyan helyzetek is, amikor összecsapnak a hullámok. A legfontosabb ilyenkor a gyors reagálás, a probléma lehatárolása, a károk minimalizálása és a bizalom helyreállítása. Kríziskommunikációban kiemelkedő tapasztalataink vannak, képesek vagyunk hatékony eszközökkel jelentősen mérsékelni a káresemény hatásait. Rendezvények területén sajtótájékoztató, konferencia, szakmai tanácskozások, illetve nyilvános események tervezését, előkészítését és teljes körű szervezését vállaljuk a kommunikációs tartalmakkal együtt.

VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT